Egy kisvárosban élt egy gyerek, aki mindig ugyanazt a piros kabátot hordta. Nem volt új, nem volt divatos, de meleg volt és ismerős.
Egy téli reggelen a gyerek észrevette, hogy egy idős néni fázik a buszmegállóban. Gondolkodott egy pillanatig, majd odament hozzá.
Nem volt sok, amit adhatott, csak a kabátja melege. Így hát levette és a néni vállára tette.
A néni először tiltakozott, de a gyerek csak mosolygott. “Majd hazafelé futok” – mondta.
A történet nem arról szól, hogy mi történt utána, hanem arról a pillanatról, amikor valaki fontosabbnak érezte a másik embert, mint a saját kényelmét.
És néha ennyi elég ahhoz, hogy egy nap jobb legyen.